EUROPA

ÖSSZEFOGLALÓ

A hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem jelentős kihívás az Európai Unió számára. Az Európai Unió ugyanis a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és az alapvető szabadságok tisztelete, valamint a jogállamiság elvein alapul. Következésképpen az Uniónak minden szükséges intézkedést meg kell tennie, hogy felvegye a harcot a hátrányos megkülönböztetés valamennyi formája ellen, különösen, ha arra a munkahelyen vagy a munkaerőpiacon kerül sor.

A foglalkoztatás és a munkavégzés a mindenki számára biztosítandó esélyegyenlőség kulcselemei, s jelentősen hozzájárulnak a polgároknak a gazdasági, társadalmi és kulturális életben való teljes jogú részvételéhez. Ennek ellenére a foglalkoztatási és a munkaerőpiacon a hátrányos megkülönböztetés számos esetével találkozhatunk.

Az EK-Szerződés 13. cikke, amelyet az Amszterdami Szerződés vezetett be, különleges jogkörökkel ruházza fel a Közösséget a nemen, fajon vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés leküzdésére.

A tagállamokban tilos a foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott hátrányos megkülönböztetés. E tilalom alkalmazási köre, tartalma és végrehajthatósága azonban az egyes tagállamokban számottevően eltér. Az irányelv célja ezért az, hogy ezen a területen általános jellegű minimális követelményi keretet hozzon létre.

Hatály

Az irányelv az alábbi területeket érinti:

• munkavállaláshoz vagy önálló vállalkozáshoz való hozzájutás feltételei, beleértve az előmenetelt is;
• szakképzés;
• alkalmazási és munkakörülmények (beleértve a díjazást és az elbocsátást);
• tagság vagy részvétel a munkaadók vagy a munkavállalók szervezeteiben vagy bármely más szervezetben.

Az irányelvet mind a köz-, mind a magánszférára alkalmazni kell, beleértve a köztestületeket, valamint a fizetett és az önkéntes munkát egyaránt.

A hátrányos megkülönböztetés fogalma

Az irányelv egyaránt tiltja a közvetlen hátrányos megkülönböztetést (eltérő bánásmód valamely konkrét tulajdonság alapján), valamint a közvetett hátrányos megkülönböztetést (ha egy látszólag semleges előírás, feltétel vagy gyakorlat egy adott személyt vagy személyek meghatározott csoportját hátrányosan érinthet, vagy hátrányos megkülönböztetésre ösztönöz). A zaklatás, amely ellenséges környezetet teremt, hátrányos megkülönböztetésnek minősül. Az egyenlő bánásmód elvének a fogyatékos személyekkel kapcsolatban történő végrehajtása céljából az irányelv ésszerű intézkedéseket ír elő. Ezek azonban csak akkor kötelezőek, ha megvalósításuk nem jár indokolatlan nehézségekkel.

A megengedett eltérő bánásmód esetei

• Meghatározó foglalkozási követelmény

Bizonyos esetekben igazolható az eltérő bánásmód, ha a munkakör jellege vagy a munkavégzés körülményei ezt indokolják.

• Az életkoron alapuló eltérő bánásmód

Az ilyen jellegű eltérő bánásmód elfogadható, amennyiben objektíven igazolt, megfelelő és egy törvényes munkaerő-piaci cél megvalósításához szükséges (a fiatalok vagy az idős munkavállalók védelmének biztosítása, a szakmai tapasztalat idejére vonatkozó követelmény meghatározása stb.).

• Pozitív intézkedések

A tagállamok fenntarthatnak és elfogadhatnak olyan intézkedéseket, amelyek célja a meglévő egyenlőtlen helyzetek megakadályozása vagy helyreállítása (a fiatalok beilleszkedését, a foglalkoztatás és a nyugdíjazás közötti átmenetet stb. elősegítő intézkedések).

Minimumkövetelmények

Az irányelv tartalmaz egy „visszalépést kizáró” záradékot azokra a tagállamokra vonatkozóan, amelyek az irányelvben meghatározottaknál fokozottabb védelmet biztosító jogszabályokat írnak elő.

Jogorvoslat és végrehajtás

Annak ellenére, hogy a közösségi jog megerősíti a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvét, az elv gyakorlati alkalmazása rendkívül nehéznek bizonyult. E nehézségeket figyelembe véve az irányelv egy sor olyan mechanizmust ír elő, amelyek révén biztosítható a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemhez kapcsolódó jogok hatékony érvényesítése.

Ezek a mechanizmusok a következőkön alapulnak:

• a jogvédelem javítása a bírói vagy az egyeztetési eljárásokhoz való jobb hozzáférés megerősítése révén (egyénileg, valamint a különböző szervezetek számára is lehetővé téve, hogy egy sértett nevében gyakorolják ezeket a jogokat);
• a bizonyítási teher áthárítása: ha olyan tények nyertek bizonyítást, amelyek alapján megkülönböztetés valószínűsíthető, a bizonyítási teher visszaszáll az alperesre, a 97/80/EK irányelvvel, valamint a Bíróságnak a nemi alapon történő hátrányos megkülönböztetés kérdéséhez kapcsolódó ítélkezési gyakorlatával összhangban;
• a megkülönböztetést elszenvedők védelme a megtorlással és különösen az elbocsátással szemben;
• az irányelv elfogadását követően megfelelő tájékoztatás annak rendelkezéseiről a szakképzési és oktatási intézmények számára, illetve a munkavégzés helyén.

A hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemben rendkívül fontos szerepet játszanak a szociális partnerek. Éppen ezért a tagállamoknak meg kell tenniük a megfelelő intézkedéseket, hogy – a munkahelyi gyakorlat figyelemmel kísérése, a magatartási kódexek létrehozása, a tapasztalatok és a bevált módszerek cseréje stb. révén – elősegítsék a szociális partnerek közötti párbeszédet.

A megkülönböztető jellegű nemzeti rendelkezéseket el kell törölni vagy semmissé kell nyilvánítani. A tagállamok meghatározzák az egyenlő bánásmód elvének megsértése esetén alkalmazandó szankciókat.

A tagállamok legkésőbb a hatálybalépést követő két éven belül, azt követően pedig ötévenként tájékoztatják a Bizottságot minden olyan információról, amelyre a Bizottságnak szüksége van ahhoz, hogy az irányelv végrehajtásáról jelentést készítsen az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak.

Az irányelv tartalmaz egy hatásvizsgálati űrlapot, amely a vállalatokra, különösen a kkv-kra gyakorolt hatásokat méri fel.

Háttér

Az irányelv a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelmet célzó intézkedéscsomag része. Az irányelven túl a csomag tartalmazza a meghozott intézkedés általános keretét ismertető bizottsági közleményt, a faji és etnikai származás szerinti egyenlő bánásmódról szóló irányelvet, valamint a megkülönböztetés elleni küzdelem intézkedési programját a 2001 és 2006 közötti időszakra vonatkozóan.

Az irányelv nem foglalkozik a nemi alapon történő hátrányos megkülönböztetéssel, mivel ezt az elvet önálló közösségi jogszabályok tárgyalják (elsősorban a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének a munkavállalás, a szakképzés, az előmenetel és a munkakörülmények terén történő végrehajtásáról szóló 76/207/EGK irányelv, valamint a valamely önálló vállalkozói tevékenységet, beleértve a mezőgazdasági tevékenységet is, folytató férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról szóló 86/613/EGK irányelv).