RSS
Betűrendes mutató
Az oldal 15 nyelven érheto el.
Új nyelvek:  CS - HU - PL - RO

We are migrating the content of this website during the first semester of 2014 into the new EUR-Lex web-portal. We apologise if some content is out of date before the migration. We will publish all updates and corrections in the new version of the portal.

Do you have any questions? Contact us.


Hatékonyság és igazságosság az európai oktatási és képzési rendszerekben

A Bizottság a nemzeti tapasztalatok, valamint a hatékonyság * és az igazságosság * alapelvein nyugvó színvonalas oktatásra és képzésre irányuló kutatási munka alapján javaslatokkal szolgál a tagállamok számára. Ezen alapelveknek az oktatási és képzési rendszerek valamennyi szintjén történő érvényesítése mindenki számára garantálja az oktatáshoz és képzéshez való hozzáférést, különös tekintettel a leghátrányosabb helyzetű személyekre. A versenyképesség és a társadalmi kohézió céljaihoz való hozzájárulás mellett az alapelvek érvényesítése lehetővé teszi az oktatás és képzés terén fennálló igazságtalanságból hosszú távon fakadó költségek csökkentését, valamint az Unión belüli és kívüli kihívások kezelését.

JOGI AKTUS

A Bizottság közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek (2006. szeptember 8.) – Hatékonyság és igazságosság az európai oktatási és képzési rendszerekben [COM(2006) 481 végleges – a Hivatalos Lapban még nem tették közzé].

ÖSSZEFOGLALÓ

A tagállami oktatási és képzési rendszerek reformja során a tagállami oktatási és képzési politikákban fokozottan figyelembe kell venni a hatékonyság és az igazságosság elvét. Egyes tagállamok tapasztalatai, valamint a közlemény alapjául szolgáló kutatási munka arra utal, hogy az oktatási és képzési politika kedvezően befolyásolhatja a hatékonyság és igazságosság mértékét.

Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy számos oktatási és képzési rendszer fenntartja, sőt fokozza a fennálló igazságtalanságot, így az alacsony végzettséggel rendelkezők a legsérülékenyebbek (2004-ben 32%). Életútjuk arról tanúskodik, hogy nem rendelkeznek ugyanolyan oktatási és képzési lehetőségekkel, mint azok, akik nappali tanulmányokat, többek között felsőoktatási tanulmányokat folytatnak.

Ezenfelül az oktatásban és képzésben fennálló egyenlőtlenségek költségeket eredményeznek, ideértve például a jövedelemadó-kiesést, az egészségügyi és szociális kiadásokat, valamint a bűnözésből eredő költségeket (az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban készült tanulmányok). Ezzel szemben a hatékonyságon és igazságosságon alapuló oktatási és képzési politikák segítségével maximalizálhatók a hosszú távú előnyök, csökkenthetők a gazdasági és társadalmi költségek, és más szakpolitikák, például a fenntartható fejlődés és a társadalmi kohézió terén hozzáadott érték teremthető. Az ilyen kezdeményezések kétségtelenül ráfordítást igényelnek, a tétlenség és a fokozott iskolai lemorzsolódás költségei azonban jóval magasabbak.

Ha valamennyi uniós polgár számára biztosított a színvonalas oktatáshoz és képzéshez való hozzáférés, az Unió sikerrel nézhet szembe az előtte álló olyan gazdasági és társadalmi kihívásokkal, mint a globalizáció és az újonnan iparosodott országok jelentette verseny, az uniós demográfiai változások (elöregedő társadalom és migrációs hullámok), a munkaerőpiac jellegének gyors változása és az információs és kommunikációs technológiai forradalom.

Az egész életen át tartó tanulásra irányuló stratégiák

Az egész életen át tartó tanulásra irányuló stratégiákban (DE) (EN) (FR) már a tervezés szintjén érvényesíteni kell a hatékonyság és az igazságosság elveit (a tagállamoknak 2006 végéig el kell fogadniuk az egész életen át tartó tanulásra irányuló nemzeti stratégiájukat). Ezek eredményei, csakúgy, mint az oktatási és képzési célú beruházások hatásai hosszú távon jelentkeznek. E stratégiák keretében az alábbiakra kell összpontosítani:

  • a kiadási prioritásokkal kapcsolatos döntések meghozatalakor hosszú távú helyi és nemzeti szintű tervezés;
  • a tanulás minden típusának elismerése, beleértve a nem formális és informális tanulás keretét is, amelyek lehetővé teszik a kulcskompetenciák és készségek elsajátítását. A nemzeti és európai képesítési keretrendszerek elősegítik majd az ilyen tanulási formák elismerését;
  • értékelési kultúra, amely lehetővé teszi a kutatásból, a statisztikákból vagy a szakpolitikákban tett előrelépést értékelő mechanizmusokból származó megbízható adatok összegyűjtését, valamint a szakpolitika hatékonyságának javítását;
  • ágazatok közötti politikák. Az oktatáspolitika önmagában nem biztosítja az egyenlőtlenségek csökkentését. Ehhez azt más, például a foglalkoztatás, a gazdaság, a társadalmi integráció, az ifjúság, az egészségügy stb. területén kialakított szakpolitikákkal kell összekapcsolni.

Oktatási és képzési politika

Az iskolaelőkészítő oktatás nélkülözhetetlen a tanulók későbbi tanulmányaik során elért eredményessége és szocializációja szempontjából. Elősegíti az iskolai lemorzsolódás megakadályozását, támogatja az igazságosabb eredményeket, valamint az általános képzettségi szint növelését, egyúttal azonban a más területekhez (munkanélküliség, bűnözés) kapcsolódó költségek csökkentését is.

Ez az oka annak, hogy egyes tagállamok, például Belgium vagy Olaszország példáját követve a leginkább hátrányos helyzetű gyermekeket segítő korai megelőzési programokat kell kidolgozni. Ezenfelül, e programok hatékonyságának javítása érdekében azokat olyan további intézkedésekkel kell kiegészíteni, mint a nyelvtanulás vagy a társadalmi beilleszkedés támogatása.

Az említett programokat a korai gyermekkor sajátos szükségleteihez kell igazítani, a nyújtott oktatás jellegére (tanulás, személyes és szociális képességek) és a pedagógiai szempontokra (a képzett tanárok számának növelése, szülői kötelezettségvállalás) is figyelemmel. A hátrányos helyzetű személyek körében a szülői kötelezettségvállalás is ösztönözhető a szülők tanítása és aktív bevonása segítségével.

Az általános és középiskolai oktatás középpontjában a mindenki számára elérhető minőségi alapoktatásnak kell állnia. Ez azt jelenti, hogy igazságos módon mindenkinek át kell adni azt az alaptudást és azokat a kulcskompetenciákat, amelyekre a tudásalapú társadalomban való boldoguláshoz szüksége van. Ennélfogva kerülni kell az olyan eljárásokat, mint a korai differenciálás, amikor a 10–12 éves tanulókat képességeik alapján differenciált tantervű csoportokba osztják, mivel ezek, különösen a hátrányos helyzetűek és a bevándorlók körében egyenlőtlenségekhez vezetnek.

Számos tagállamban az oktatási intézmények fokozott autonómiájának kiegészítéseként központi ellenőrzési rendszereket hoztak létre. Az intézményi autonómia és az elszámoltathatóság ilyen jellegű ötvözése javíthatja a hatékonyságot. Gondoskodni kell azonban arról, hogy az értékelési normák és kritériumok az igazságosság és az eredmények eloszlásának szempontját is figyelembe vegyék.

A hatékonyság és az igazságosság ebben az összefüggésben is akkor biztosítható, ha – elsősorban a színvonalas oktatást biztosító felvételi eljárások révén – módosítják a tanítási és pedagógiai módszereket. Mindemellett ösztönözni kell a tanárok, szülők és szociális ellátó szolgálatok közötti együttműködést, különösen a társadalmi befogadást célzó korszerű, pedagógiai alapú stratégiák révén.

Az oktatást, kutatást és innovációt („tudásháromszög”) egyaránt magában foglaló felsőoktatás a tudásalapú gazdaság és társadalom kulcsfontosságú eleme. Ennélfogva, amint azt az egyetemek korszerűsítéséről szóló 2006. évi bizottsági közlemény is hangsúlyozta, javítani kell annak versenyképességét és elő kell mozdítani a kiváló teljesítményt. A Bizottság az említett közleményben javasolta azt a célkitűzést, hogy egy évtizeden belül legalább a GDP 2%-át fordítsák a felsőoktatásra.

A korszerű felsőoktatást három tényező határozza meg: az egyenlő hozzáférés, a gazdasági életképesség és a hatékonyabb működés. Az ingyenes nemzeti felsőoktatási rendszerek ugyanakkor nem szükségszerűen a legigazságosabbak, ugyanis a jobb társadalmi-gazdasági háttérrel vagy felsőfokú tanulmányi tapasztalatokkal rendelkezőket részesítik előnyben. Ezenfelül a felsőoktatásnak nyújtott támogatás szintje nem emelkedett, szemben a hallgatói létszámmal és a felsőoktatással szemben támasztott elvárásokkal. A hallgatók által élvezett előnyök nem ellensúlyozhatók teljes mértékben progresszív adórendszerek segítségével, ami fordított újraelosztást eredményez.

Ennélfogva nagyobb hangsúlyt kell helyezni a felsőoktatáshoz való hozzájárulásra, elsősorban a tandíjak bevezetésére. A tandíj bevezetése lehetővé teszi az egyén és a társadalom által vállalt költségek, valamint az érintettek számára nyújtott előnyök közötti igazságosabb egyensúly megteremtését, miközben többletfinanszírozást biztosít az egyetemek számára. Ez javítja az egyetemi oktatás és irányítás színvonalát, és erősíti a hallgatók motivációját.

A felsőoktatáshoz való egyetemes hozzáférés biztosítása érdekében azonban a tandíjak bevezetésével együtt a leghátrányosabb helyzetű hallgatóknak anyagi támogatást kell nyújtani, mivel ők rendszerint kevésbé fektetnek be jövőjükbe, amennyiben nem biztosított a magánhaszon. Ez különösen akkor lényeges, ha a tandíjak összege a becsült jövőbeni megtérülés mértékén alapul. E probléma orvoslása érdekében tanulmányi ösztöndíjak, bankkölcsönök és jövedelemfüggő hitelek és támogatások bevezetésével segíthetik elő a felsőoktatásban való részvételt.

Ezzel egyidejűleg növelni kell a felsőoktatás vonzerejét a hátrányos helyzetű tanulók, a felsőoktatási tanulmányokhoz szükséges végzettséggel rendelkezők, egyúttal pedig a fiatal gyermekek és családjaik körében is, valamint meg kell változtatni az azzal kapcsolatos kulturális viszonyulást. A legfőbb cél az iskolalátogatások, a mentori programok, az egész életen át tartó pályaorientáció, valamint a hátrányos helyzetűeket célzó átfogó tudatosságnövelő és egyetemi felvételi rendszerek keretében történő fokozottabb tájékoztatás.

Meg kell erősíteni az oktatás és a munka világa közötti kapcsolatot. Az oktatásnak magában kell foglalnia a szakképzést is, hogy növelje a szakképzési rendszerek vonzerejét és elősegítse a diplomás, ugyanakkor szakképesítéssel is rendelkező személyek tevékenységváltását. Erre azért is szükség van, mert a munkaerőpiacon egyre nagyobb igény mutatkozik a magasabb szintű szakképzettséggel rendelkezők iránt. Emellett más tényezők, például a társadalom elöregedése vagy a fiatalkori munkanélküliség is szerepet játszik; ez azt jelenti, hogy 2050-re a lakosság 65%-a lesz 65 évnél idősebb, míg a munkaképes korú lakosság (15–64 év) aránya 20%-kal csökken.

Továbbá az oktatásban való részvétel és a teljesítmények növelését célzó korai intézkedések nem elegendőek a foglalkoztatási lehetőségek javításához. A szakoktatás terén olyan rugalmas és áttekinthető tanulási utakat kell kialakítani, amelyek mind a további tanulást, mind pedig a munkába állást lehetővé teszik, például a szakoktatási és -képzési (VET) (DE) (EN) (FR) rendszerekhez hasonlóan. Az e rendszerekben részt vevők a későbbiekben méltányos keresetre számíthatnak.

A felnőttoktatás szintén elősegíti a változó munkaerő-piaci követelményekhez való alkalmazkodást és ezáltal a foglalkoztatási lehetőségek javítását. Szakmai pályafutásuk során az alacsony végzettséggel rendelkezők élnek a legkevésbé a további tanulási és képzési lehetőségekkel. Az európai felnőtteknek csak 10,8%-a vesz részt a formális, nem formális vagy informális egész életen át tartó tanulásban, a 2010-re tervezett 12,5%-os részvétel (EU-referenciaérték) eléréséig tehát még hosszú az út.

Ugyanakkor a tanulás e formái kulturális és társadalmi szempontból jelentős előnyökkel járnak (motiváció és társadalmi kötelezettségvállalás, a tanulás újrakezdése). Ennek ellenére általánosságban az ilyen programok sem bizonyultak túl sikeresnek a hátrányos helyzetű felnőttek foglalkoztatási kilátásainak javítása tekintetében. Ez két módon lehetséges:

  • az oktatás során a vállalkozások, a közszféra, a szociális partnerek és a harmadik ágazat helyi szervezetei között létrejött, a célcsoportokra és azok szükségleteire összpontosító együttműködésekkel. Ezek az alternatív tanulási környezet biztosítása révén csökkenthetik az iskolai lemorzsolódás veszélyét;
  • a munkavégzés során a munkáltatók által szükségesnek tartott készségekhez igazított, együttműködés formájában megvalósuló képzéssel. Az ilyen képzés biztosítja a munkaerőpiacon felhasználható készségek elsajátítását, és célja a munkaerő-kínálatnak a kereslethez való jobb hozzáigazítása, valamint az oktatás és pályaválasztás megkönnyítése. Bizonyosan hatékonyan javítja a hátrányos helyzetű személyek foglalkoztatási kilátásait. A tagállamok tájékoztatást és képzési programokat is kínálnak, amivel egyben ösztönzik a magánbefektetéseket, és csökkentik a cég- és munkaerőköltségeket. Ezzel párhuzamosan a munkaadóknak a versenyképesség fenntartása, illetve a vállalatoknak a „tanuló szervezetekké” válásra irányuló szociális felelősségének való megfelelés érdekében be kell fektetniük az oktatásba és a képzésbe.

Az Európai Unió intézkedései

Saját oktatási és képzési politikájukért a tagállamokat terheli a felelősség, az uniós szintű fellépés azonban lehetővé teszi a tagállamok közötti kölcsönös tanulást és a bevált gyakorlatok cseréjét. Az Unió tehát az átdolgozott lisszaboni stratégiával és az „Oktatás és képzés 2010” elnevezésű programmal összhangban támogatja a hatékonyság és az igazságosság elveinek a tagállami oktatási és képzési rendszerekbe történő beillesztését.

Ezeket az elveket továbbá a felnőttképzés, az európai képesítési keretrendszer kidolgozása és a statisztikák és mutatók európai keretrendszerének létrehozása terén folytatott tevékenységek során, valamint az Európai Unió hetedik kutatás-fejlesztési keretprogramjába illeszkedő kutatási projektekben is érvényesíteni kell.

Az egész életen át tartó tanulással kapcsolatos cselekvési program és az egyének mobilitása révén megvalósuló nemzetek közötti együttműködés szintén elő fogja segíteni az új készségek elsajátítását és az európai munkaerőpiac követelményeihez való alkalmazkodást, miközben megerősíti az Európai Unió oktatási és képzési intézményei közötti kapcsolatokat.

Háttér

Az Unió tagállamainak magas színvonalú oktatási és képzési rendszerekkel kell rendelkezniük, hogy meg tudjanak felelni a versenyképesség és a társadalmi kohézió jelentette kihívásoknak. Ezek a célkitűzések részét képezik a növekedést és foglalkoztatást célzó lisszaboni együttműködésnek és a társadalmi befogadás és szociális védelem terén alkalmazott nyitott koordinációs módszernek (DE) (EN) (FR). A 2006. március 23–24-i tavaszi Európai Tanács felhívta a figyelmet arra, hogy nem csupán fontos, hanem elengedhetetlen a reformok ütemének felgyorsítása.

A jogszabályban használt kulcsfogalmak
  • A hatékonyság „egy folyamat bemenete és eredménye közötti kapcsolatra vonatkozik. A rendszerek akkor hatékonyak, ha a bemenetek a legjobb eredményhez vezetnek. A relatív hatékonyságot az oktatási rendszerek vonatkozásában általában a teszt- és vizsgaeredmények, míg a tágabb értelemben vett társadalmi és gazdasági összefüggésben az egyéni és a társadalmi megtérülési ráták segítségével mérik.”
  • Az igazságosság „alatt azt értjük, hogy az egyén milyen mértékben tudja kihasználni az oktatás és a képzés kínálta előnyöket a lehetőségek, a hozzáférés, a bánásmód és az eredmények szempontjából. Az igazságos rendszer biztosítja, hogy az oktatás és a képzés eredménye független legyen a társadalmi-gazdasági háttértől és más, iskolai hátrányt okozó tényezőktől, valamint hogy a bánásmód figyelembe vegye az egyén tanulási szükségleteit.”

KAPCSOLÓDÓ OKMÁNYOK

A 2006. november 13–14-i Oktatási, Ifjúsági és Kulturális Tanács következtetéseket fogadott el erről a közleményről. Emlékeztetve a tagállamok szerepére és az európai szintű együttműködés előnyeire, a Tanács olyan több ágazatra kiterjedő megközelítés szükségességét említi, amely biztosítani tudja az egész életen át tartó tanulás hatékonyságát és igazságosságát. A bizottsági közlemény kedvező fogadtatásán túl a Tanács kinyilvánította, hogy a minőség az oktatás és képzés valamennyi formájában közös célkitűzés. A minőség nemcsak a tanulási eredmények vagy oktatás kérdése, hanem attól is függ, milyen mértékben képesek az oktatási és képzési rendszerek megfelelni az egyéni, társadalmi és gazdasági szükségleteknek, valamint milyen mértékben képesek megerősíteni a méltányosság szintjét és javítani a jólétet.
A Tanács felkéri a tagállamokat, hogy a hatékonyság és igazságosság szempontjának érvényesítése révén fokozottabban vegyék figyelembe az oktatási és képzési rendszerek forrásainak hatékony felhasználását, valamint biztosítsák a reformok és befektetések hatékony célzottságát, különös tekintettel az iskolaelőkészítő oktatásra, a célzott korai intervenciós programokra és az olyan oktatási és képzési rendszerekre, amelyek igazságosságuk révén mindenki számára biztosíthatják az oktatáshoz való hozzáférést. A Tanács hangsúlyozza továbbá, hogy folyamatos szakmai továbbképzésekben részt vevő képesített oktatókra van szükség. Ezenfelül az oktatásban és képzésben, valamint a felnőttoktatásban és a szakoktatás és -képzés területén megfelelő forrásokra van szükség, legyen szó akár állami, akár magánfinanszírozásról. Továbbá szorosabbra kell fűzni a munka világa, valamint az oktatás és képzés közötti kapcsolatokat: a vállalkozásokat be kell vonni a kutatásba és a fejlesztésbe, míg a munkáltatókkal aktív partnerségeket kell kialakítani, amelyek biztosítják a gazdaságban szükséges készségek fejlesztését. Az oktatási és képzési rendszereken belül a minőség, a méltányosság és a hatékonyság megteremtéséhez ösztönözni kell az értékelési és nyomon követési eljárásokat, valamint tanulmányok készítését és az átlátható tájékoztatást. Ezek lehetővé teszik a reformok eredményeinek és az azokból eredő változtatásoknak és igényeknek a felmérését, valamint oktatási és tanulási módszerek és gyakorlatok kidolgozását. Ezzel összefüggésben a Bizottságot és a tagállamokat arra kérik, hogy működjenek együtt a kutatóközpontokkal, és közösségi programok, különösen az „Oktatás és képzés 2010” program célkitűzéseinek keretében vegyék figyelembe ezeket az eredményeket.

Utolsó frissítés: 14.12.2006
Jogi nyilatkozat | Bővebben erről az oldalról | Keresés | Kapcsolat | Az oldal tetejére