Az Európai Unió hozzájárulása a millenniumi fejlesztési célok (MFC) megvalósításához
A közlemény összefoglalja az Európai Uniónak a szegénység csökkentése területén elért eredményeit, valamint meghatározza a millenniumi fejlesztési célok (MFC) megvalósításának felgyorsításához szükséges intézkedéseket.
JOGI AKTUS
A Bizottság 2005. április 12-i közleménye a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak – A millenniumi fejlesztési célok megvalósítása felé való haladás felgyorsítása – Az Európai Unió hozzájárulása [COM(2005) 132 végleges – a Hivatalos Lapban még nem tették közzé].
ÖSSZEFOGLALÓ
A 2000. évi millenniumi csúcstalálkozón a nemzetközi közösség elfogadta a millenniumi nyilatkozatot (EN) (FR), elkötelezve magát a különböző formában megjelenő mélyszegénység erőteljes csökkentésének világméretű terve mellett. A millenniumi nyilatkozat a következő millenniumi fejlesztési célokat fogalmazza meg:
- a szegénység és az éhezés csökkentése a világon;
- az alapfokú oktatás biztosítása mindenki számára;
- a nemek közötti egyenlőség elősegítése;
- a gyermekhalandóság csökkentése;
- a várandós nők egészségének javítása;
- küzdelem a HIV/AIDS és más betegségek ellen;
- a fenntartható környezet biztosítása;
- részvétel az egész világra kiterjedő fejlesztési partnerségben.
Az Európai Unió (EU) konkrét kötelezettségvállalásokat tett e célkitűzések 2015-ig történő megvalósítására. A Bizottság hangsúlyozza, hogy a közösség és tagállamai már jelentős mértékben hozzájárultak a nemzetközi közösség erőfeszítéseihez, hiszen az Európai Unió a segélyek legbőkezűbb finanszírozója (55%-át biztosítja a világ hivatalos fejlesztési támogatásának). Mindemellett szükséges a millenniumi fejlesztési célok megvalósítása felé való haladás gyorsítása, mivel a jelenlegi politikák egyszerű továbbvitele nem elegendő elérésükhöz.
Az Európai Uniónak a 2005. szeptemberi ENSZ-csúcstalálkozóhoz való hozzájárulására történő felkészülés keretében a Tanács felkérte a Bizottságot, hogy tekintettel a 2015. évi határidőre, dolgozzon ki ambiciózus javaslatokat a millenniumi célok megvalósítása felé tett haladás gyorsítása érdekében, különösen a fejlesztési célú finanszírozás, a fejlesztési politikák koherenciája és az Afrikára való összpontosítás terén. A Bizottság javaslatai alapvetően a következőket célozzák:
- a hivatalos támogatások költségvetésének növelésére vonatkozó új, középtávú célkitűzések rögzítése 2010-ig annak érdekében, hogy 2015-re teljesíthető legyen a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) 0,7%-ának elérését kitűző globális cél;
- a reformok gyorsítása a támogatás minőségének javítása érdekében;
- annak újragondolása, hogy az Európai Unió milyen módon befolyásolja bel- és külpolitikája, valamint saját fenntartható fejlődési modellje által a fejlesztés feltételeit;
- annak biztosítása, hogy az új megközelítés első számú kedvezményezettje Afrika legyen, valamint a két kontinens közötti partnerség tekintetében megnyíló új lehetőségek kihasználása.
Megnövekedett források
A Bizottság felkérte a tagállamokat, hogy a monterrey-i kötelezettségvállalásukat meghaladó mértékben növeljék a hivatalos fejlesztési támogatásokra (ODA) előirányzott költségvetésüket. A Bizottság azt javasolja, hogy az ODA/GNI arány tekintetében 2010-ig új, legalább 0,51%-os (az új tagállamok esetén 0,17%-os) egyéni célkitűzést szabjanak meg, ami 0,56%-ra emelné az Európai Unió kollektív erőfeszítését. Ez a kötelezettségvállalás 2010-ig évi 20 milliárd eurós évi növekedést jelentene, így 2015-ben elérhetővé válna az ENSZ által a GNI 0,7%-ában rögzített arány.
A hivatalos támogatás költségvetésén kívül fontolóra kell venni új, kiegészítő pénzügyi források bevonását, amelyeknek hosszú távon állandó és előrelátható jellegűeknek kell lenniük.
Jobb minőségű támogatás
A hatékonyságnövelés és a támogatás tranzakciós költségeinek csökkentése érdekében a nemzetközi támogatás összegének növelésén felül fokozni kell az adományozók közötti együttműködést és harmonizációt, és össze kell hangolni a partnerek stratégiáit. A harmonizáció hiánya ugyanis szükségtelen adminisztratív terheket és költségeket ró a partnerországokra.
A koherencia a fejlesztés szolgálatában
A fejlesztési együttműködés javítása önmagában nem elegendő a millenniumi célok kihívásainak teljesítéséhez. A támogatásokon kívül más intézkedéseknek is meghatározó szerepük lehet abban, hogy a fejlődő országok elérjék a millenniumi fejlesztési célokat. A fejlesztési politikák koherenciájáról szóló összefoglaló meghatározza azokat az intézkedéseket, amelyek egyértelműen hozzájárulhatnak a fejlődő országok erőfeszítéseihez.
Afrika a középpontban
Afrika számos szubszaharai területe a millenniumi célok elérése terén jelentősen elmaradt a világ többi részétől. A Bizottság erőfeszítéseit Afrikára kívánja összpontosítani és a földrész államait támogatni annak érdekében, hogy azok saját kezükbe vehessék a fejlődésüket.
E cél eléréséhez az Európai Unió a következő területekre kíván fókuszálni:
- a kormányzás javítása Afrikában, különösen az Afrikai Unió (AU) pénzügyi támogatása, az intézmények közötti testvérkapcsolatok kialakítása, valamint az Afrikai békére irányuló támogatási eszköz újrafinanszírozása révén;
- az afrikai kereskedelem és hálózatok összekapcsolása: a regionális infrastruktúra-szolgáltatások és -hálózatok létrehozása és fenntartása fontos úgy a gazdasági növekedés és a kereskedelem versenyképessé tétele szempontjából, mint annak érdekében, hogy az afrikai exportálók megtalálják a helyüket a világpiacon. Ebben a vonatkozásban a Bizottság létrehozta az európai–afrikai partnerséget az infrastruktúra területén. Növelni kell továbbá az Afrika szubszaharai részével folytatott kereskedelem volumenét és minőségét;
- az igazságos társadalom, a szolgáltatásokhoz való hozzáférés, a tisztességes munka és a környezet fenntarthatósága érdekében kifejtett erőfeszítések: az Európai Unió támogatni fogja az ilyen irányú kezdeményezéseket, és afrikai partnereivel együttműködve folytatni kívánja a részvételen alapuló megközelítések fejlesztését a helyi, nemzeti és regionális szintű források tervezése és a vonatkozó költségvetések kidolgozása során. Ugyanakkor a fejlesztés során a fenntartható környezetgazdálkodásra is figyelmet kell fordítani. Az Európai Unió konkrét politikai intézkedéseket fog tenni annak érdekében, hogy az AKCS-országokra irányuló támogatás elbírálásánál megerősítse az olyan kritériumok fontosságát, mint az igazságosság vagy a fenntartható környezet.
KAPCSOLÓDÓ OKMÁNYOK
A fejlesztésről szóló európai jelentés (2008. szeptember 19.): „Félúton a millenniumi fejlesztési célok felé: hogy állunk, és merre kell továbbmennünk? (EN
)”.
A jelentés értékeli a millenniumi fejlesztési célok megvalósulását 2015-ig. Annak ellenére, hogy néhány országban gazdasági növekedés figyelhető meg, és 2000 óta világszerte csökken a szegénység, a fejlődő országok előrehaladása nem egyenletes mértékű. Különösen nyugtalanító bizonyos országok lemaradása az egészségügy és az oktatás terén.
Az Európai Unió és a nemzetközi közösség kötelezettségvállalásaival összhangban a hivatalos fejlesztési támogatás szintjének gyorsan emelkednie kell. A támogatásban részesülő országoknak ezzel szemben kötelezettséget kell vállalniuk gazdasági és intézményi kormányzásuk javítására. Hozzá kell járulniuk a hivatalos támogatás minőségére és hatékonyságára irányuló Accrai Cselekvési Program megvalósításához (a közeljárások és a közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak harmonizációja, a finanszírozó felek összehangolása, átláthatóság és kölcsönös felelősségvállalási mechanizmusok).
A pénzügyi támogatások kiegészítik és segítik a fejlesztési támogatási programokat. A millenniumi fejlesztési célok teljes körű megvalósításának tehát méltányos gazdasági növekedésre és fejlesztési ágazati politikákra épülő, koherens politikai keretben kell folynia. A nemzetközi politikák és programok összehangolása alapvető tényező a globális gazdasági kormányzás, a piacok nyitottsága, a bevándorlás, az éghajlatváltozás és a kockázatkezelés területén megfogalmazott célok elérése szempontjából.
A millenniumi fejlesztési célok megvalósítása szempontjából leginkább hátrányban lévő államok védelme, különösen a világgazdasági válságra való tekintettel, elsődleges fontosságú.
2008-ban az Európai Unió világszinten továbbra is igen jelentős szerepet játszik úgy elsődleges finanszírozóként, mint a békefenntartó műveletek fő partnereként, fejlesztési politikája pedig támogatja a kereskedelmi kapcsolatokon keresztül megvalósuló regionális integrációt.
A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Az EU mint világszintű partner a fejlesztésért – A millenniumi fejlesztési célok elérése felé vezető fejlődés felgyorsítása [COM(2008) 177 végleges – a Hivatalos Lapban még nem tették közzé].
A közlemény feltárja a millenniumi fejlesztési célok felé való haladás gyorsítása érdekében megteendő lépéseket, amelyek érintik a fejlesztési támogatás mennyiségét és hatékonyságát, a kereskedelem számára nyújtott támogatást és a politikák koherenciáját. A közlemény a 2008 decemberében Dohában tartandó fejlesztési célú finanszírozásról szóló konferenciára és az ENSZ 2008 szeptemberében Accrában rendezendő magas szintű miniszteri fórumával kapcsolatos közösségi álláspont kialakításához is hozzá kíván járulni.



