Navigációs útvonal

Még több játék a Gyerek Sarokban

Mit jelent pontosan

az EU?

Amikor a múlt században lezárult a második világháború, Európa vezetői elhatározták: közös összefogással oldják meg problémáikat. Céljuk az volt, hogy soha többé ne kerüljön sor fegyveres konfliktusokra. Arra törekedtek, hogy mindenki olyan Európában építhesse újra életét, ahol az egyes országok új és hatékonyabb módon szövetkeznek és kereskednek egymással.

A vezetők ezért azt találták ki, hogy ellenőrzés alá vonják az egyes országok szén- és acélpiacát. Ez azért volt fontos lépés, mert a szénből előállított energia üzemelteti a gyárakat, a gyárak pedig a mindennapi élethez szükséges termékeket pl. a gépekhez, utakhoz és épületekhez szükséges acélt állítják elő. Szénre és acélra a háborús fegyverkezéshez, azaz a tankok és fegyverek előállításához is szükség van. Az európai szén- és acélkészletek ellenőrzése biztosítékként szolgált tehát ahhoz, hogy egyetlen nemzet se tudjon a többi tudta nélkül háborús előkészületeket tenni.

A vezetők azt is remélték, hogy az ily módon szövetkező országoknak okuk sem lesz arra, hogy egymással háborúzzanak, mert a régió gazdasága meg fog erősödni, lakói jó munkahelyekhez és elegendő élelmiszerhez jutnak, a biztonság pedig javulni fog. És tudod, mi történt? Igazuk lett. Azóta eltelt 60 év, és ma már csak történelemkönyvekből ismerjük az Európában dúló háborúkat.

Az EU hosszú utat tett meg ezalatt. Az Európai Uniónak (rövid nevén EU-nak) ma már 28 tagállama van. A rendszer egy iskolai osztályra emlékeztet. A jó közösségekhez hasonlóan az erősebbek itt is segítenek a gyengébbeknek. És ahogy az osztályban az egyik gyerek inkább a matekot, a másik pedig az énekórákat szereti, az egyes EU-tagállamok is más-más dolgokban érdekeltek. A békés együttéléshez mindenkinek el kell fogadnia a többieket olyannak, amilyenek. Minden ország a saját hagyományait, nyelvét és kultúráját figyelembe véve működik. Mindezt szépen foglalja össze az EU jelmondata, amely így hangzik: „Egyesülve a sokféleségben”.

A különbözőségük ellenére az EU-s országok céljai közösek:

  • Azt szeretnék, hogy az EU minden országa sikeres legyen, és javuljon az ottani lakosok élete. Az EU már a világ legnagyobb gazdasági térségével büszkélkedhet.
  • Békére és biztonságra törekszenek Európában és világszerte. Az egymással vívott fegyveres harcok helyett inkább tárgyalóasztalhoz ülnek, és átbeszélik az egyes kérdéseket.
  • Arra törekednek, hogy az EU minden polgárát ugyanazok az alapvető jogok és szabadságok illessék meg, hogy megszűnjön a hátrányos megkülönböztetés, és hogy mindenki egyenlő esélyekkel rendelkezzék.

Ezzel kapcsolatban talán már hallottad, hogy az EU-nak saját Parlamentje van, ahová a polgárok demokratikusan megválaszthatják a számukra legszimpatikusabb jelölteket. Lehetséges, hogy láttad már a híradóban hazád miniszterelnökét, ahogy a többi országbeli kollégájával találkozik Brüsszelben. Ők közösen alkotják az Európai Tanácsot, és hozzák meg a fontos döntéseket.

Az európai uniós jogszabályokat a (751 közvetlenül megválasztott képviselővel rendelkező) Európai Parlament és az (egyes EU-tagállamok minisztereiből álló) Tanács alkotja meg. Az Európai Bizottság dolga, hogy javaslatot tegyen az új jogszabályokra, illetve hogy felügyelje azok betartását.

Számos EU-tagállam jelenleg ugyanazt a pénznemet, az eurót használja, így könnyebb az utazás, mivel a fizetőeszközt nem kell az egyik valutáról a másikra váltani. Az EU polgárai immáron határellenőrzés nélkül utazhatnak, tanulhatnak vagy vállalhatnak munkát más EU-tagállamokban, és az Unión belül bárhol vásárolhatnak árukat, szolgáltatásokat.

Az EU azonban nemcsak a biztonságról, a pénzről és a gazdaságról szól. A környezetvédelemre is nagy hangsúlyt fektet. Támogatja azokat a kutatásokat és intézkedéseket, amelyek áttörő eredményeket hozhatnak a tudomány és a technológia terén. Az EU azt is szabályozza, hogy a termékeket hogyan állítsák elő és hogyan csomagolják, így mindig tudhatjuk, hogy a megvásárolt árucikkek a származási helyüktől függetlenül jó minőségűek.

Az EU nagyon sokat tesz azért, hogy te és a családod boldog, egészséges és biztonságos életet éljen.

Öt érdekesség

  • Az Európai Uniónak 28 tagállama van; közülük jelenleg 19 országban használják az eurót nemzeti valutaként.
  • Az euróérmék egyik oldala mindig egyforma, a másik oldalukon azonban annak az országnak a saját nemzeti motívumai találhatók, ahol a pénzérmét kibocsátották.
  • Az EU születésnapja május 9-én van. 1950-ben Robert Schuman francia politikus ezen a napon állt elő javaslataival, amelyek nyomán létrejött a mai EU.
  • Az egységes piac révén az emberek, termékek és szolgáltatások szabadon áramolhatnak az EU tagállamai között.
  • Az Uniónak saját alapjogi chartája van.