Navigációs útvonal
A tevékeny időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás európai évének díjátadó ünnepségére az Európai Bizottságban, Brüsszelben, 2012. november 13-án került sor.
Az esemény kiemelte a tevékeny időskorhoz és a nemzedékek közötti szolidaritáshoz jelentősen hozzájáruló ösztönző kezdeményezéseket és embereket.
A következő hét kategóriában adtak ki díjakat: „Szociális vállalkozók”, „Munkahelyek minden korosztálynak”, „Irány a korbarát környezetek”, „generations@school”, „Élettörténet-kihívás”, valamint „Írásos és audiovizuális újságírás”.
A díjazásban való részvétel céljából egész Európából ezerháromszáznál is több különböző és érdekes beadvány érkezett.
A nemzeti szintű előválasztás után az egyes kategóriák európai győzteseit az Európai Unió intézményei és a legfontosabb érdekelt szervezetek képviselőiből álló EU-zsűri választotta ki.
Kattintson ide az összes európai győztes és döntős listája és a róluk készült rövid összefoglalók megtekintéséhez.
Kattintson az alábbi táblázatban lévő zászlókra, hogy többet tudhasson meg valamennyi európai győztesről és döntősről (angolul és nemzeti nyelvükön).