Navigation path

24/07/2013

A polgárok európai éve a tehetséges gyermekekért

„Európa öreg kontinens, ahol mi magyarok is élünk, rengeteg történelmi gyökeret hordoz. Az Európa Unió, ahol az itt élő népek, nemzetek egy közös cél érdekében szerveződtek. Ezzel tisztában vagyunk mi felnőttek, de vajon mit tudnak erről, ennek a jelentőségéről, hogyan gondolkodnak a jövőről azok a gyerekek, akik a jövő letéteményesei?“

Ezekre a kérdésekre kereste a választ a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány, amikor július 8-12 között megrendezte művészeti tehetséggondozó táborát 10-14 éves gyermekek számára. Ezt megelőzősen az alapítvány a Polgárok Európai Éve alkalmából pályázatot írt ki „Mit tehetek Európáért, mit tehetek a jövő (m) ért?” címmel.

A táborban a pályázat nyertesei vehettek részt. A táborba kerülő gyermekek mindannyian nehéz körülmények között élő családok tagjai, akiknek kiemelkedő tudása van a művészetek, vagy a természettudományok területén; a tehetség kamatoztatása pedig fontos a családjuk, az ország és Európa jövője szempontjából is.

A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány 2013 novemberében a tábor során készült munkákból kiállítást és árverést szervez. Magyarország Külügyminisztériuma ez alkalomból különdíjat ajánlott fel a legtehetségesebb alkotóknak, ezáltal hozzájárulva egy olyan projekthez, mely - a Polgárok európai éve keretében – főként a gyermekekre összpontosít.

 

******************************

English summary

 

European Year of Citizens for Talented Children

 

‘Europe is an old continent with rich historical roots. This is the place where we Hungarians live and where nations have come together to form one community, with one common purpose. Adults are aware of this, but what about the children - the future of Europe? What do they know about the significance of the European Union?’

This was the main message of an Art Camp for children aged 10-14, that took place between 8-12th of July, which was organised by a Hungarian foundation called Messzehangzó Tehetségek Alapítvány. The Foundation had previously announced a tender titled ’What can I do for Europe, what can I do for the/my future?’ Winners of the tender were given the opportunity to participate in the Camp. All participating children came from families living in difficult circumstances, proving to be highly talented in the field of arts or natural sciences. It is important to support talented children for the sake of their families, the country and for the future of Europe.

An exhibition and public sale to showcase the work that was produced will be organised to take place in November 2013. The Ministry of Foreign Affairs has offered a Special Award for the most talented ‘Creators’, contributing to a project that focuses on children in the framework of the European Year of Citizens 2013 in Hungary.

Additional tools

  • Decrease text
  • Increase text
  • Choose high-contrast version
  • Choose standard color version

Contact

For questions related to the Year, contact

The team of the Year 2014

Pentru întrebări generale

Europe Direct : Call 00 800 6 7 8 9 10 11E-mail us your questions

Alegerile europene