A kisegítő lehetőségek eszközei
A szolgáltatás eszközei
Nyelvválasztás
Navigációs útvonal
Bâtiment du Nouvel hémicycle
1 rue du Fort Thüngen
L-1499 Luxembourg
Az 1994-ben létrejött Fordítóközpont feladata az Európai Unió decentralizált és specializált ügynökségeinek a tevékenységéhez szükséges fordítási feladatok ellátása. A Központ a fordítórészleggel egyébként már rendelkező intézményeknél és szerveknél felhalmozódó fordítási munkák elvégzéséhez is segítséget nyújt.
Küldetésének intézményközi vonatkozásai is vannak, részt vesz az intézményközi fordítási és tolmácsolási bizottságban, amelynek célja a méretgazdaságosság elősegítése a közösségi fordítási rendszer szintjén, módszerek és eszközök kifejlesztése és megosztása révén. Ez az együttműködés olyan nagyívű projektek megvalósításához járul hozzá, mint például az IATE (Európai interaktív terminológiai adatbázis) létrehozása.
A Luxembourg-i székhelyű Központot igazgatási tanács irányítja, amelyben az ügyfelek, a tagállamok és az Európai Bizottság képviselői is részt vesznek. Önálló pénzügyi forrásokkal gazdálkodik, költségvetése elsősorban a szervek és intézmények által a számukra nyújtott szolgáltatásért kifizetett átutalásokból áll össze. A Központ kiadványai elektronikus formátumban letölthetőek az intézmény honlapjáról (www.cdt.europa.eu).
Az Európai Unió Szerveinek Fordítóközpontját a legutóbb 2003. június 18-i 1645/2003/EK tanácsi rendelettel ( HL L 245., 2003. 09. 29.) módosított, 1994 november 28-i, 2695/94/EK tanácsi rendelet alapján hozták létre ( HL L 314., 1994. 12. 07.).
Alapítás éve: 1994
Igazgató: Gailé Dagiliené