A kisegítő lehetőségek eszközei
A szolgáltatás eszközei
Nyelvválasztás
Navigációs útvonal
Az Egészség- és Fogyasztóügyi Végrehajtó Ügynökséget (korábbi nevén a Közegészségügyi Program Végrehajtó Hivatalát) 2005. január 1-jén azzal a céllal hozták létre, hogy segítse az Európai Unió közegészségi programjában foglaltak megvalósítását.
2008-ban megbízását 2015. december 31-ig meghosszabbították, tevékenységi körét pedig fogyasztóvédelemi, illetve élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos képzési feladatokkal bővítették. Új mandátuma kiterjed az uniós egészségügyi program, fogyasztóvédelmi program és a „Jobb képzés a biztonságosabb élelmiszerekért” kezdeményezés végrehajtására.
Az ügynökség szakmai szolgáltatást nyújt azáltal, hogy az Európai Bizottság által rábízott feladatokat végrehajtja. E munka során szorosan együttműködik az Egészség- és Fogyasztóügyi Főigazgatósággal. Ezen túlmenően az Egészség- és Fogyasztóügyi Végrehajtó Ügynökség végzi a kapcsolattartást a több mint 200, egészséggel kapcsolatos projekt mintegy 2200 kedvezményezettjével. Székhelye Luxembourgban található. Munkatársainak száma hozzávetőleg 40 fő.
Alapítás időpontja: 2005
Igazgató: Luc BRIOL
Postacím:
Egészség- és Fogyasztóügyi Végrehajtó Ügynökség
DROSBACH épület
L–2920 Luxembourg