2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014

2010

Január

1.

Spanyolország negyedszer veszi át az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét. Ez az első alkalom, hogy egy ország a Lisszaboni Szerződés hatálya alatt, és az új rendszer szerinti elnökségi trióban tölti be a tisztséget. Utóbbi azt jelenti, hogy Spanyolország a tisztség soron következő két várományosával – Belgiummal és Magyarországgal – együttműködve elnököl.

1.

2010-ben Pécs és Isztambul, valamint a Ruhr-vidék osztozik az Európa Kulturális Fővárosa címen.

11-19.

Az Európai Parlament meghallgatja a következő Európai Bizottságba jelölt 26 politikust.

20.

Nikiforosz Diamanduroszt második alkalommal választják meg az európai ombudsman tisztségére.

26.

Az EU 400 millió eurót ajánl fel kárenyhítési és helyreállítási munkálatokra Haitinak azután, hogy az országot súlyos – a Richter-skála szerinti 7-es erősségű – földrengés rázta meg.

Február

9

Az Európai Parlament 488 igen, 137 nem szavazat és 72 tartózkodás mellett jóváhagyja a második Barroso-Bizottságot.

11

Az európai állam- és kormányfők brüsszeli nem hivatalos találkozójukon megállapodnak abban, támogatják a görög kormány azon törekvését, hogy 2010-ben teljesítse a stabilitási program célkitűzéseit. Barroso elnök beszámol arról, milyen fő célokat szeretne elérni az „Európa 2020" stratégiával, és felvázolja, hogyan jelölheti ki az EU magának a gazdasági válságból kivezető utat, egyben új gazdasági modellt is teremtve.

Március

26

Az Európai Tanács brüsszeli ülésén az EU vezetői elfogadják az „Európa 2020” stratégia célkitűzéseit, az euróövezet 16 tagországa pedig jóváhagyja azt a tervet, amely a Görögországnak az államháztartási hiánya visszaszorításához nyÚjtandó segítséget körvonalazza.

Május

7

Az euróövezet állam-, illetve kormányfői az euró védelme érdekében megegyeznek a költségvetési konszolidáció javításában és a gazdasági együttműködés, valamint a költségvetési felügyelet elmélyítésében.

JÚnius

17

Az Európai Tanács brüsszeli ülésén az EU vezetői elfogadják az Ún. Európa 2020 stratégiát. A tíz évre szóló stratégia az intelligens, fenntartható és szociális kohéziót erősítő gazdasági növekedésnek hivatott lendületet adni. A politikusok arról is határoznak, hogy meg kell nyitni a csatlakozási tárgyalásokat Izlanddal.

21

Az EU intézményei politikai megállapodásra jutnak az Európai Külügyi Szolgálat szerkezetét és jövőbeli működését illetően.

July

1

Belgium átveszi az Európai Unió Tanácsának hat hónapra szóló elnöki tisztségét. Az elnökség prioritásait (pl. gazdasági és környezetvédelmi prioritások) ezt megelőzően Spanyolországgal és Magyarországgal együtt állították fel. A két ország Belgium előtt, illetve után látta (látja) el a soros elnökség feladatait.

23

Stressztesztnek vetnek alá 91 európai bankot annak vizsgálata céljából, hogy mennyire állnak ellen a gazdaság megrázkódtatásainak. A 91 bankból csak 7 nem megy át a teszten.

Szeptember

29

Az EU támogatásáról biztosítja Európa roma lakosságát, és felemeli szavát az uniós polgárok szabad mozgását hátráltató minden esetleges korlátozás ellen.

Október

20

Staffan Nilssont választják meg az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnökének. Az Új elnök mandátuma két és fél évre szól.

29

Az Európai Tanács megvitatja, hogyan lehet az euróövezet stabilitását növelni és a tagállamok gazdaságát ellenállóbbá tenni a válságokkal szemben.

November

12

A G20-ak vezetői szöuli csúcstalálkozójukon olyan közös cselekvési tervet fogadnak el, amely a világgazdaság kiegyensúlyozottabb fejlődését hivatott elősegíteni.

15

A demokráciáért, szabadságért és emberi jogokért küzdő Aung Szan Szú Kji mianmari (burmai) politikust hétévi házi őrizet után szabadon bocsátják.

28

Az EU az euró stabilitásának védelme érdekében az ír gazdaság támogatása mellett dönt.

December

11

A cancúni éghajlat-változási konferencia résztvevői a megbeszélések végén átfogó éghajlatügyi cselekvési megállapodást írnak alá a 2012 utáni időszakra vonatkozóan.

20

Az EU-tagállamok első ízben alkalmazzák a megerősített együttműködési eljárást (mely lehetővé teszi olyan uniós jogszabályok elfogadását, melyeket kezdetben csak egyes tagországok alkalmaznak): az Európai Tanács jóváhagyja, hogy az Európai Unióban élő „nemzetközi házaspároknak” jogukban álljon megválasztani, melyik tagállam joga szabályozza különválásukat, illetve házasságuk felbontását.

 Kapcsolódó weboldalak

Segítsen tökéletesíteni honlapunkat!

Megtalálta-e a keresett információt?

IgenNem

Milyen információt keresett?

Van-e észrevétele vagy javaslata a honlappal kapcsolatban?