A kisegítő lehetőségek eszközei
A szolgáltatás eszközei
Nyelvválasztás
Navigációs útvonal

2012-ben az EU kapta a Nobel-békedíjat, amiért előmozdította Európában a békét, a megbékélést, a demokráciát és az emberi jogokat.
A norvég Nobel-bizottság azzal indokolta döntését, hogy az EU szerepet játszott abban, hogy a háborúskodás időszaka után az európai kontinens legnagyobb részén megszilárdult a béke.
A bizottság szerint az Európai Unió legfőbb érdeme az, hogy „sikeresen küzdött a békéért, a megbékélésért, a demokráciáért és az emberi jogokért”.
Az EU tevékenysége a „nemzetek közötti testvériséget” testesíti meg, és egyfajta „békekongresszusnak” tekinthető, ezért teljesíti azokat a kritériumokat, amelyeket 1895-ös végrendeletében Alfred Nobel feltételként szabott meg a díj elnyeréséhez.
1901 óta az Európai Unió a 21. nemzetközi szervezet, amely békedíjat kapott.
A díj átadására december 10-én Oslóban került sor. A többi díjazotthoz hasonlóan az EU képviselői is a norvég Nobel-bizottság elnökétől vehették át a kitüntetést. Az Uniót az ünnepségen az Európai Tanács elnöke, az Európai Bizottság elnöke és az Európai Parlament elnöke képviselte. A Nobel-békedíj átvételekor a hagyományos köszönőbeszédet Van Rompuy és Barroso elnök mondta. Az ifjúságot az EU által szervezett internetes pályázat (lásd lent) négy győztese képviselte, akik Oslóban csatlakoztak az EU küldöttségéhez, hogy együtt vegyenek részt a díjátadón.
Az Európai Unió a Nobel-békedíjjal járó pénzjutalmat (930 ezer eurót) azoknak a gyermekeknek a megsegítésére fordítja, akiknek nem adatik meg, hogy békében nőjenek fel. Az EU a pénzjutalom összegét több mint kétszeresére, 2 millió euróra egészítette ki. A pénzt négy olyan projektnek ítélte oda, amelyek konfliktusok sújtotta térségekben élő gyermekek számára biztosítanak oktatást.
A díj elnyerése alkalmából az uniós intézmények az Európai Ifjúsági Fórummal közösen fiataloknak szóló versenyt hirdettek meg a következő témában: Mit jelent számodra, hogy Európában béke uralkodik?
A 8–12 éves korosztály tagjai rajzzal pályázhattak, a 13–24 éveseknek pedig rövid szövegben kellett megválaszolniuk a verseny témáját jelentő kérdést. Összesen mintegy 5400 pályázat érkezett be. A győztes pályaművek kiválasztására egyrészt a belga képregényíró, Jean Van Hamme által elnökölt zsűri döntése, másrészt a Facebookon leadott közönségszavazatok alapján került sor.
A négy fiatal az Európai Unió hivatalos küldöttségének tagjaként vehetett részt a 2012. évi Nobel-békedíj átadásán. A győztesek a december 10-i hivatalos díjátadó ünnepségen és a Nobel-békedíj alkalmából december 11-én megrendezett koncerten is ott lehettek.
„A 2012. évi Nobel-békedíj több, mint az Európai Unió múltbeli teljesítményének elismerése. A díj a jövőre nézve is kötelez” – jelentették ki az uniós intézmények vezetői. „Ezért akarjuk, hogy velünk együtt ott legyenek Oslóban az európai fiatalok is, akiknek öröksége a kontinensünkön uralkodó béke, feladata pedig Európa jövőjének alakítása.”
További információk a versenyről
A felmérés főbb megállapításai: