Navigációs útvonal

Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete

A Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete a tagállami kormányok és az uniós intézmények (legfőképpen a Bizottság) e területen végzett munkáját támogató európai ügynökség.

Feladatok

  • a nemekkel kapcsolatos kérdésekre vonatkozó összehasonlítható adatok gyűjtése és elemzése,
  • módszertani eszközök kidolgozása, főképpen a nemek közötti esélyegyenlőség valamennyi szakpolitikába történő integrálásának elősegítése céljából,
  • az érdekelt felek közötti információcsere és párbeszéd előmozdítása,
  • társadalmi tudatosítás.

Az intézmény felépítése

  • Igazgatótanács (döntéshozatali szerep)
    Az igazgatótanács fogadja el az éves és a középtávú munkaprogramot, valamint a költségvetést.
  • Szakértői fórum (tanácsadó szerep)
    A fórum az elnök munkáját segíti.
  • Az elnök és munkatársai (végrehajtó szerep)
    Az ügynökség jogi képviselőjeként az elnök a napi ügyvitelért és a munkaprogram végrehajtásáért felelős.

Költségvetés

52,5 millió EUR(2007-13).

Elnök

Virginija Langbakk

Szakpolitikai háttér

A nemek közötti esélyegyenlőség nem csupán alapvető emberi jog. Azért is rendkívül fontos eredményeket elérni ezen a területen, hogy az EU meg tudja valósítani a növekedésre és a szociális kohézióra irányuló célkitűzéseit.

Noha léteznek még egyenlőtlenségek, az EU az elmúlt évtizedekben jelentős előrehaladást ért el ezen a területen. Ez legfőképpen a jogszabályoknak és a nők előmenetelét támogató különleges intézkedéseknek volt köszönhető, illetve annak, hogy az EU a nemek közötti esélyegyenlőség elvét valamennyi szakpolitikába beillesztette.

Segítsen tökéletesíteni honlapunkat!

Megtalálta-e a keresett információt?

IgenNem

Milyen információt keresett?

Van-e észrevétele vagy javaslata a honlappal kapcsolatban?